Az Európát feszítő ellentmondások természete

Korunk fő ellentmondása nem a nemzetközivé vált termelőerők és a nemzetközi intézmények között van, hanem a termelőerők és az azokat gúzsba kötő termelési viszonyok között. A 21. század termelőerőit, mint azt látjuk a transznacionális vállalatok globális hálózatainak globális termelést uraló szerepén, már nem lehet nemzeti szinten működtetni. A nemzet – a nemzeti piac, a nemzetállam – a tőke attribútuma. Vele együtt él vagy hal

Ahol a válságkezelés már a válság előtt megkezdődött - Brazília

Gazdasága és népessége alapján együtt Brazília a világ 6. legnagyobb országa, a világgazdaság új szereplőiként jelentkező BRICS-országok egyike. Elmúlt évtizedeit a külső és belső egyensúlytalanság váltakozó ciklusai jellemezték. A neoliberális globalizáció feltételrendszerébe ágyazódott fejlődés sem a perifériás gazdaságokra jellemző függő pályát, sem az ezzel járó nagyarányú szegénységet nem tudta orvosolni. E problémák a 90-es évek elejének majd a 2000-es évek közepének gazdaságpolitikai fordulatai jóvoltából kezdtek enyhülni. Az első a Cardoso kormány sikeres stabilizációja 1994-ben, amely a neoliberális paradigma keretein belül megteremtette egy jól szabályozott és fegyelmezett pénzügyi szféra és költségvetés alapjait, de sem a szegénység enyhítésére sem a belföldi termelőalapok fejlesztésére nem tudott kielégítő választ adni. A második a Lula da Silva-adminisztráció neokeynesiánus jellemzőkkel bíró politikája, amely az államnak aktívabb szerepet biztosított mind a szegények javára történő folyamatos és növekvő újraelosztásban, mind a közvetlen gazdaságfejlesztésben. Lula elnöksége óta a neoliberális globalizáció feltételrendszeréhez szabott, a hagyományos piaci eszközöket és kapcsolatokat valamint a monetáris és költségvetési egyensúlyt fenntartó, de ugyanakkor a szegénység csökkentését középpontba helyező pragmatikus gazdaságpolitikai kurzus került hatalomra. A legszegényebbekhez irányuló készpénztranszferek a jövedelemegyenlőtlenséget jelző Gini-indexet jelentősen le tudták szorítani. Nőttek minimálbérek és az állam egészségügyi és oktatási kiadásai. Egyszóval – legalább részben – megfordították az addigi „perverz” (a gazdagabbaknak kedvező) állami újraelosztást. Emellett a termelést állami vállalatokon és programokon keresztül serkentették. Ez utóbbiak sorából kiemelkedik az éppen a válságot megelőző évben elindított nagyszabású Növekedésgyorsító Program. Mindennek következtében a gazdaságot 2004-től a belső kereslet hajtotta, a válságig 6 millió új munkahely jött létre, és 30 millió ember emelkedett ki a szegénységből. Egyben azonban – szintén az állam bábáskodása mellett – diverzifikálódtak a kereskedelmi kapcsolatok, lépések történtek a regionális együttműködés fejlesztésére és javult a demokratikus intézményrendszer. A 2008-as válság így viszonylag jó állapotban találta Brazíliát, és az ország az összeszűkülő exportpiacok által okozott visszaesésből a belgazdaságra támaszkodva viszonylag gyorsan ki tudott lábalni. Ezért mondhatjuk, hogy a válság kezelése Brazíliában már a válság előtt megkezdődött: nem egyszerűen a 2008-as válságé, hanem a történelmi gyökerű fejlődési válságé, és az utóbbi kezelése az előbbi menedzselését is megkönnyíti. Bár 2011 második felében a globális gazdasági helyzet miatt a brazil gazdaság ismét növekedési problémákba ütközött, az addig vitt gazdaság- és társadalompolitikai vonulatot nem adták fel, sőt megerősítették. Az utóbbi évtized brazil fejlődése része annak a „latin-amerikai fordulat”-nak, amely sokféle változatban, de egyként a globális kapitalizmus hierarchikus erőviszonyaival szemben keres alternatívát. Annak ellenére, hogy ennek az útkeresésnek a brazil változata nem borítja fel a globális tőkerendszer alapmechanizmusait, jelzi, hogy a tisztán piaci mechanizmusok gazdasági-társadalmi egyenlőtlenítő, fejlettségi hierarchiát megerősítő hatásával szemben csakis a fejlesztő és szociális állam tud ellensúlyt képezni. A társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetésére irányuló politika a legalapvetőbb gazdaságpolitika, a történelmileg progresszív és – mint a lulai vonal egy évtizede tartó töretlen népszerűsége is jelzi – „fenntartható” állam létfeltétele

A foglalkoztatás(politika) lehetőségei a globalizáció korában: nemzetközi trendek, magyar perspektívák. = Possibilities of employment (policy) in the age of globalization: international trends, Hungarian perspectives

A korlátlan piaci rendszer társadalmi hatékonysága a rendelkezésre álló munkaerőállomány (és minden más input) felhasználása szempontjából - a mainstream közgazdaságtan által hirdetettel ellentétben - rendkívül rossz: a profitszempontú vállalat csak a saját körébe vont erőforrásokkal gazdálkodik, a 'megtakarításokat' kilöki a társadalom holt vízébe, ahol azokkal a közszférának kell(ene) boldogulniuk. A vállalati hatékonyságért tehát a társadalom rendkívül nagy költséget fizet. (Pöttyös-labda effektus). A technikai haladással a termelés élőmunkaigénye történelmi perspektívában csökken, de ez csak a fent nevezett pöttyös-labda effektus miatt okoz munkanélküliséget. A kapitalista gazdaság növekedésének foglalkoztatás-elaszticitása csökkenő, sőt negatív. A tőkelogika a szabadidőt a munkaerőállomány egyik oldalán halmozza fel (munkanélküliség), míg a másik oldal a termelékenység élőmunkaigényt csökkentő hatásából nem részesül: vagyis az egy foglalkoztatottra jutó átlagos leadandó munkamennyiség nem csökken. A tartaléksereg nyomása alatt a foglalkoztatás körülményei régiónként különböző mértékben és formában, de mindenütt romlanak. A munka már a 2008-ban kirobbant válság előtt is fokozott mértékben alá volt vetve a tőkének, a profittermelés céljainak, amely alávetés nem kis részben oka a válságnak. Ebben a helyzetben a foglalkoztatáspolitika csak olyan mértékben és körben lehet sikeres, amilyen mértékben és körben kizárja a piaci folyamatokat. | The efficiency of the unrestricted market system as far as the utilization of the workforce and many other inputs are concerned is very low if we measure it on macro level. A profit-oriented company manages only the inputs what it integrates into its own activity and it throws its savings out to the 'dead water' of the society where these have to be managed by the public sphere. The society pays very big price for the efficiency or profitability of the companies. ('Spotted-ball effect'.) Thanks to the technological development the live labour need of the production is decreasing in historical perspective. This however causes unemployment only because of the above mentioned spotted ball-effect. The employment-elasticity of the capitalist economic growth is decreasing or even negative. The logic of the capital accumulates the spare-time on the one side of the workforce (unemployment) while the other side does not enjoy the decreasing need for the live labour: it means that the amount of the job per employee does not decline. Under the pressure of the reserve army of the workforce the circumstances of the work deteriorate. The labour has been increasingly submitted to the capitalist profit production even before the world economic crisis began in 2008 and this submission has been partly the reason for the crisis. In this situation the employment policy can be effective only to the extend in which it excludes the market mechanisms

Válságban a (bér)munka: A munkaerőpiac helyzete és perspektívái a mai világgazdaságban

Vizsgálatunk a munka, pontosabban a piacon értékesített munkaerő, a bérmunka helyzetének rendszerszintű, közgazdaságtani feltérképezésére irányul. A munka az emberi társadalom alaptevékenysége, amelynek viszonyai meghatározzák a társadalom egészét. A munka azonos az azt kifejtő emberekkel külön-külön és kooperációjukban is. Ezért a munka viszonyaiban bekövetkező zavarok, amelyek sűrűsödési pontja a munka (jelen társadalmunkban a bérmunka) hiánya, a társadalmi újratermelést, tehát az egész emberi társadalmat fenyegetik. Napjainkban válságban van a munka két értelemben is. Egyfelől és közvetlenül: a 2008-ban felszínre tört világgazdasági válságban romlott a foglalkoztatási helyzet, és egyelőre nem látszik, mi fog ezen tartósan javítani. Másfelől és általában azonban a behatóbb elemzés rámutat, hogy a munka már régóta válságban van, a munkahelyek száma és a foglalkoztatási viszonyok romlanak, a bérmunka helyzete – a munkaerőpiac – már régóta labilis. A dolgozat azt vizsgálja, mi ennek az oka, hogyan jutottunk idáig, milyen törvényszerűségek okozzák a mindkét értelemben vett válságot

A világgazdaság a Brexit előtt és után

A Brexit az USA és az EU által uralt világgazdaság betegségének csak az egyik szindrómája. Korunk bajainak mélyén a növekvő jövedelmi-vagyoni különbségek állnak, s bár erről és a „befoglaló növekedés” (inclusive growth) sőt a „nemnövekedés” szükségességéről ma már sokan beszélnek, nem túlzás azt mondani, hogy lényegében semmi nem történik, ami javítana a helyzeten